Általános ápoló
Egészségügy ágazat képzése, amely érettségi és technikusi szintű szakképzettség megszerzésével zárul. A tanulók képzését az iskolával szerződésben álló egyetem koordinálja, így lehetővé válik a középfokú tanulmányok beszámítása a későbbi felsőoktatási tanulmányokba, akár a képzési idő jelentős rövidítése mellett. Az általános ápoló részt vesz az egészségügyi ellátás során a megelőző, gyógyító, gondozó és rehabilitációs folyamatokban. Munkája során alap- és szakápolási feladatokat végez. Képes felnőtt-, csecsemő- és gyermekápolási feladatokat ellátni, valamint háziorvosi praxisban és az alapellátás más színterein, otthonápolásban, geriátriai és hospice ellátásban, onkológiai ellátásban ápolóként tevékenykedni.
Ajánlott minden fiatal számára, aki érdeklődik a természettudományok iránt, szívesen ismeri meg az emberi test működését, a betegségek jellemzőit, az egészséges életmód elemeit. Az optimális jelentkező jó verbális képességekkel rendelkezik, könnyen teremt kapcsolatot, fontos számára a mások iránti felelősségvállalás és a segítségnyújtás, valamint fontosnak tartja a tanulmányokat követő biztos elhelyezkedést.
KOMPETENCIAELVÁRÁS
Precizitás, állóképesség, szervezőkészség, döntésképesség, konfliktusmegoldó készség, információgyűjtés, gyakorlatias feladatértelmezés, rendszerező képesség, problémaelemzés, problémamegoldás, hibaelhárítás, intenzív munkavégzés.
A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ
- életkori sajátosságokat szem előtt tartva egyénre szabott ápolást, gondozást végez;
- vizsgálatoknál, beavatkozásoknál előkészít és segédkezik;
- ápolói, szakápolói beavatkozásokat önállóan végez pl.: kanül behelyezés, injekciózás, vérvétel, speciális fájdalomcsillapítás;
- a beteg állapotváltozását észleli, speciális betegmegfigyelő eszközöket alkalmaz;
- a betegek egészségnevelésében, elsődleges ellátásában vesz részt;
- súlyos, életveszélyes állapotú betegek ápolását végzi, ellátásukban közreműködik;
- idős, daganatos betegek ápolását végzi, közreműködik a végstádiumú betegek támogatásában;
- betegoktatást végez és ápolási diagnózisokat állít fel, ápolási folyamatot tervez.
ISKOLASPECIFIKUS INFORMÁCIÓK A KÉPZÉSHEZ
Szükséges belépési feltétel: érettségi bizonyítvány, gyakorló ápoló és egyéb egészségügyi végzettséget tanúsító oklevél valamint foglalkozás-egészségügyi alkalmassági igazolás megléte
Képzési idő: 1 év
Ajánlott mindenki számára, aki érdeklődik a természettudományok iránt, szívesen ismeri meg az emberi test működését, a betegségek jellemzőit, az egészséges életmód elemeit. Az optimális jelentkező jó verbális képességekkel rendelkezik, könnyen teremt kapcsolatot, fontos számára a mások iránti felelősségvállalás és a segítségnyújtás, valamint fontosnak tartja a tanulmányokat követő biztos elhelyezkedést.
A képzés 2 részből áll. Ágazati alapoktatás és szakirányú oktatás. A sikeres ágazati alapvizsga után az iskola biztosítja a szakirányú gyakorlati képzést.
A képzés várható kezdése: 2025.09.08.
Jelentkezés módja és határideje: az iskola honlapján a gf.edu.hu/tanulóknak/hasznos tudnivalók menüpontban megtalálható jelentkezési lapon, 2025.08.25-ig.
A képzést megfelelő számú jelentkező esetén indítjuk el.